Szombaton
Barátommal kimentünk a XVII. Kézműves és Kreatív Kiállítás és Vására a Pecsába. Érdekes volt és végre találtam magamnak egy hobbyt amit szívesen csinálnék a paverpolt más néven textilszobrászat. A paverpol oktató mondta ,hogy a babára egyáltalán nem veszélyes anyagokat használnak. Magától észre vette a pocakomat és nem kellett külön említeni a babocát. Ennek nagyon örülök ő volt az első akinek nem kellett említeni. Öt hónaposan már nem is árt ,ha észreveszik,hogy baba van. Úgy,hogy a textil szobrászatot nyugodtan csinálhatom nem úgy,mint a szappan készítést amit a baba miatt legalább egy fél évre még el kell halasztanom. Barátom pedig kitalálta ,hogy ő meg keresztszemezni fog majd ,mert azt régen a nagymamájával együtt csinálta. Ja és persze én még folytatni fogom a pomponolást. Pontosabban pomponokból fogok állatkákat csinálni.Majd egy 1éve vagy lehet ,hogy több is már amikor elkezdtem egy madarat csinálni aminek eddig csak a teste készült el, ami egy picurit nagy lett elnéztem a méreteket. Úgy,hogy mosta a madarat befejezem. A kiállításon még vettünk vargánya gomba fűszerkeveréket. Kipróbálni még nem próbáltuk, de az eladó azt mondta ,hogy húsokhoz nagyon jó. Miután a kiállításon végeztünk átmentünk a Pecsa másik oldalára a bolha piacra és sikerült szereznünk egy eredeti Family guy-os Stewie plüsst :). Nem gondoltuk volna ,hogy pont itt futunk bele egy eredeti Stewie-ba mindössze 2000 Ft-ért amikor még a veterán se lehet kapni Stewie plüsst és van vagy 35-40 cm. Úgy ,hogy ezután a barátommal nagyon boldogan mentünk haza.
Vasárnap:
Az Erzsébet térre mentünk ki a Budapesti Kortárs és Retro zsibire nem tudom a pontos nevét. De előtte még útba ejtettük a Karácsonyi vásárt is ahol életembe először ettem dödöllét ami nagyon finom volt.
A zsibi jó is volt meg nem is. Sokan voltak az érdeklődök és kis sorokon kellett át tülekedni az embereknek.
Láttunk jó dolgokat amiket ,jó lett volna meg venni pl.: bólogatós bulldog kutya de sajna 6000Ft-ért adta a hölgy. Ennyit viszont nem szeretünk volna most kiadni érte. A kortárs dolgok nagyon jók voltak,a festmények, fülbevalók stb. egy két helyről még elérhetőséget is kértünk. Ja is itt is találtunk Stewie-s polót ami csak az én méretembe volt. Tehát csak nekem lett amit a barátom sajnált. Haza felé is útba ejtettük a Karácsonyi vásárt és ettünk még rétest is. Sajnos nem figyeltem meg,hogy mennyibe került ha nem csak vettünk hát nem nagyon érte meg az árát darabja került 600 Ft-ba se az almást se a túros áfonyásat nem mondanám annyira finomnak ,hogy megérje.
Haza felé betértünk egy Tescóba ,hogy vegyünk alapanyagokat dödölléhez. Barátom kitalálta ,hogy megmutatja az ő nagymamája milyet csinált régebben. Nagyon fincsi lett úgy,hogy közöltem vele ,hogy többször is csinálhat ,mert nekem és a babánk is nagyon ízlett.
Élveztem a hétvégét csak sajnos a 2 napos eljárkálás még meg viseli a pocakomat ,mert vasárnap a zsibiben már elég nehezen tudtam sétálgatni a pocak fájdalom miatt. Megint szedem a magnéziumot.
Ó és egy kép a paverpolról, ilyesmiket szeretnék majd alkotni.